értelem és érzelem

2011 augusztus 12. | Szerző: szenilis |

 Hát, valahogy így vagyok most én is a világgal. Nyomaszt a bizonytalanság és tehetetlenség, és nem alszom igazán jól. Bár ebben lehet, hogy az is közrejátszik, hogy időről-időre ismételten feltűnnek a lányaink az ágyunkban. És – mostanra – öten egy ágyban, nem túl egyszerű..

Tegnap hajnal 4-kor is arra keltem, hogy kisebbik lányom egy szupermen-mozdulattal szó szerint kiverte az álmot a szememből. Aztán 5-ig csak forgolódtam. Vajon meddig normális, ha vissza tudom mondani, hány óra hány perckor riadtam fel?

Némileg tetézi a bajt, hogy a kismamák azon köréhez tartozom, aki felfokozott szexuális étvággyal rendelkezik az állapotára tekintettel..a drága férjem pedig nagyon édesnek tart, de mostanra a növekvő pocakomra tekintettel nem igazán jut eszébe a szex.

És arról még nem is számoltam be, hogy az exvaj kis vidéki kitérő után majdnem a közvetlen szomszédunkban kezdett el építkezni.. Áldom az eszem, hogy a kertünk lassan úgy néz ki, mint az esőerdő, és már szinte a szomszédig sem lehet átlátni. Ettől függetlenül a múlt hétvégén összefutottunk, bár mindketten próbáltunk úgy tenni, mintha nem látnánk a másikat.

A fene egye meg, még mindig dühös vagyok rá. Hihetetlen, hogy tudott így megvezetni ez az álérzékeny műmacsó. Elhittem, hogy fontos vagyok számára, holott önmagán kívül soha más nem érdekelte..

Bosszant, ahogy összeáll a kép, és látom, hogy hogyan vágott át maga körül mindenkit.. képes volt összehozni a jelenlegi nőjével, hogy intézzem az ügyeit, amikor még majdnem együtt voltunk..kíváncsi vagyok, vajon rólam neki mit mesél.. mert diszkrét lenni, na az aztán nem tud..

Hiszen még együtt voltunk, mikor már beszámolt nekem arról a kolléganőjéről, aki nagyon érdeklődik az ezotéria iránt és iránta.. de úgysem lesz közöttük semmi, mert nem találja vonzónak.. csúnya a bőre..s mit ád isten, most együtt vannak.

Szóval hülye tyúkként ezen pörgök időről időre, és néha magam sem értem magamat. Már attól tartottam, hogy az agyamra mentek a hormonok, amikor olvastam valami érdekeset. Háborús menekültek kezelésével bíztak meg egy pszichológust, aki kétségbe esett, hogy kezdőként hogyan tud majd segíteni a sok szörnyűség, erőszak feldolgozásában. Erre a menekültek nagy része a táborban megélt kis szerelmi drámáiról akart vele beszélgetni..

Hát nem tudom. Talán ez a normális. Vannak olyan érzelmeink, melyekről muszáj beszélni, és vannak, amelyről képtelenség. És néha azért drámázunk feleslegesen, hogy ne kelljen látnunk magunk körül a tragédiát, csakúgy, mint ahogy belemenekülünk a mindennapok rutinjába a fájdalom elől.

Erről jut eszembe: vasárnap lett volna a szüleim 35. házassági évfordulója. Mert néha több érzelem van abban, aki kevesebbet mutat.