benyomások

2011 augusztus 2. | Szerző: szenilis |

 POZITÍV

Marci – még nem tudunk semmi konkrétumot, de ez a projektnév – köszöni jól van. Tökös kis kölyök, a szó átvitt értelmében legalább is biztosan. 2 hét kellett csak neki, és legyőzte a cisztát. Mindemellett eddig minden szűrés eredménye negatív, így pozitív vagyok. Bízom abban is, hogy az utolsó nyugis négyes afrikai nyaralásunkról sem hoztam haza semmi maradandót. Nagyon kellett már ez a pihi. Bár merülnöm már nem volt szabad, olvastam, ettem, aludtam és nagyokat játszottunk a csajokkal. A napi átlaghőmérséklet 42 fok, a tenger 27 fokos. Ilyen barna még soha nem voltam. Erre hazajöttünk, és járhatok hosszúnadrágban 🙁

Ja, bocsánat, ez itt a pozitív szakasz volt, most lépek..

NEGATÍV

És még csak nem is csodálatos barnaságom takargatása az utóbbi időszak legfájóbb pontja. Sokkal inkább az a körülmény, hogy ismét rá kellett döbbennem, milyen hülye is vagyok. Akkor vagyok boldog, ha úgy érzem, mindenki szeret, és legalább páran feltétel nélkül imádnak is. És lehetőleg ezért ne kelljen semmit sem tennem, legyen mindez személyes varázsomnak betudható. Illusztációképpen legutóbbi fájó pontjaim:

Régi haveri körömmel találkoztam, akik csak pasik. Mivel éppen kisfia született az egyiknek, szóba került az apás szülés. Ekkor én bedobtam a drága férjem eheti – nem saját! – poénját, mely szerint mi is apás szülést tervezünk, de azért ő is bent lesz. Amikor – más társaságban – ő mesélte, a többiek lefordultak a székről, én pedig itt 4-ből 1 kínos vigyort váltottam ki.. Nem értem. Most nem értették, ennyire rossz a humoruk, ennyire rosszul mesélek viccet, vagy komolyan vették? Nem tudom melyik fájna jobban..

Másrészt saját vívódásom a helyzettel teljesen elfogadható és emberi a számomra, azonban másoktól teljes elfogadást és áhitatot várok, melyet általában meg is kapok, ma azonban egy kicsit „hallottuk hogy megestél” hozzáállást éreztem ki egy ismerős pár szavaiból, ami kiakasztott. A lányokkal való viszonylag korai terhességem miatt – 23 és 25 évesen – ebből azért kijutott. Pedig rájuk igazán vágytam és vártam. És egyébként is, a gyerek olyan, mint az eső: éppen akkor jó, amikor jön, még ha időnként nem is értjük, miért osztották fent ezt a kártyát..

A legjobban drága bölcs nagyapám szavai ráztak meg, aki a maga egyszerűségével tette fel a kérdést:

–          És akkor most nem fogsz dolgozni?

–          Még nem biztos semmi, ha nem is annyit mint most, de szeretnék és kell is dolgoznom ahhoz, hogy valahogy megéljünk.

–          Akkor minek szülsz gyereket?

Sarkos kérdés. Kinder surprise.

VEGYES

Ma kirúgtam a titkárnőmet. Pocsék főnök vagyok. Soha nem voltam megelégedve munkájával. Érdektelen, nemtörődöm, önálló munkavégzésre képtelen. Mégis kellett a Marci, hogy valami ürügyet találjak az eltávolítására.

Azt ugyan nem mertem megmondani, hogy rábízni ezen vészterhes időkben az iroda vitelét egyenlő lenne egy szakmai öngyilkossággal. Ehelyett arra hivatkoztam, hogy babát várok, – ez igaz – leépítem a munkákat – ez részben – , így kevesebb lesz az elvégzendő is – reményeim szerint – , és keretem sem lesz őt fenntartani – ebben is van igazság. Úgyhogy nyaralást követően el kell hogy búcsúzzunk. De nem konkretizálunk semmit.

Ahogy hazaértem, már várt az sms, hogy mikorra jöjjön. Tudtam, hogy egy hét alatt rengeteg ügy gyűlt össze, így pofátlanul hívtam. Két nap alatt azonban a végére értünk a dolgoknak, és egyre határozottabban éreztem, hogy jelenléte minden nappal közelebb visz egy dührohamhoz, így ma míg a postán volt, leszaladtam egy bonbonért. Pechemre a sarki boltban semmi nem volt, így gyorsan kiszaladtam a Tescóba. Csak azt felejtettem el, hogy közben őt kizártam az irodából.. Így az eltervezett megható búcsúzkodás elmaradt. Bár lehet, hogy ebben az is közrejátszott, hogy az elmúlt 2 évben 2 szót sem beszéltünk egymással, és semmit nem tudok róla, azon kívül, hogy még a telefont sem képes önállóan felvenni. (Beszéltem az egyiken, csörgött a másik. Megkértem vegye fel. Beleszólt: „halló?” Ha a saját gyerekem lenne ilyen kis tehetetlen, már a seggére csaptam volna. De lehet, hogy nekem nagyok az igényeim.)

Mindezek ellenére annyira bántott a helyzet, hogy megettem a saját repi savanyúcukrom felét, és még magamnak is vettem egy csokit a bonbon mellé vigasztalásképpen.

MEGHATÁROZÓ

A királyi tévé a Sztracsatellát adta. Több mint 15 éve láttam először, és már csak arra emlékeztem, hogy nagy hatással volt rám. És most újra. A Reviczky-monológ: „Kicsit ne szóljon közbe.. ha összetöri ennek a lánynak a szívét, akkor nagyon szégyellenie kell magát..és az a maga alkatával nagyon nem könnyű..”

Először nem is értettem, hogy miért tetszett annyira korábban, hiszen akkor még nem az életközépi válságom idején jártam. Akkor még hittem a szerelemben, annak mindent megváltó erejében.. Mostanra, mint kiégett neurotikus 30-as a magabiztos megcsalt feleség – „úgy is visszajön, mert már nem tud boldogulni nélkülem” – vagy a megcsaló – „kell valami, ami meggyógyít, ami kihoz ebből, csak feladnom ne kelljen semmit” – szerepét játszhatnám.

De a végén azért megértettem, korábban mi tetszett. Hisz én voltam az a gátlás nélküli vidéki lány, akinek elcsavarták a fejét, csak én még harcba szálltam a háromszög másik csúcsával.

Bár a naivitás már elmúlt, az vitathatatlan, hogy ez a mi generációnk filmje, életérzései és szexuális szabad(os)sága. Hisz ez történt Lellén J