ébredések

2010 augusztus 6. | Szerző: szenilis |

 mire is? Legjobb, ha a belső óránkra. Akár a reggelenkénti, akár az öntudatra ébredésről van szó. Nem tudom, hogy ez a jellegű defekt összefüggésben van-e a hormonokkal, de az önbizalomhiány, önértékelési válság sokkal gyakoribb nálunk, nőknél.

Talán pont ezért borultam ki annyira múltkor, amikor az anyám elkezdte mondani a kisebbik lányomnak, hogy nem kellene azokat a hülye gabonapelyheket ennie reggelire, elég gömbölyű már anélkül is.. végre eljutottam odáig, hogy kiosztottam. A saját érdekemben még nem voltam rá képes, nem is láttam át, hová vezet, hogy a saját szüleim sem látnak szépnek. Már mikor nagyrész túl voltam rajta, akkor jöttem rá, hogy ez volt az anorexiám, majd bulémiám oka. Addigra viszont már nem volt okom beszélni róla, és kedvem sem – leginkább nem velük. Belepusztulnék, ha mindezen a gyerekeimnek is át kellene esniük.

Szerelmek jöttek s múltak, építettek és romboltak az önértékelésemen. Néha annyira szánalmasnak érzem, hogy a nők nagy része – beleértve sokáig magamat is – csak egy férfihez viszonyítottan, az ő szemének tükrében képes látni és megtalálni önmagát. Próbálunk nekik tetszeni, és mindent megtenni azért, hogy klassz és kívánatos NŐ-nek (csupa nagy betűvel) lássanak, és lehetőleg megdögöljenek értünk. Bedobunk minden optikai tuningot, ha van egy kis eszünk, jó képet vágunk minden külön programhoz, majd várjuk a hálát és törődést. Ami vagy jön, vagy nem. És nekünk ez jelent mindent.

Annyi szarságon kellett átmennem, és fel kellett nőnöm ahhoz, hogy végre megtanuljam szeretni és elfogadni önmagam. Még most sem tökéletes a dolog, de már fejlődöm. Sok mindent elértem már a saját erőmből, tudásomból és akaratomból, akár értékelhetném is, főleg azt, hogy anyagi és egzisztenciális biztonságot, önállóságot teremtettem magamnak.

A külsőm kapcsán már észreveszem, ha észrevesznek, és nem azon agyalok, vajon mivel kentem össze magam, ha megnéznek. Felveszem azt a cipőt is, ami a páromnak nem tetszik, ha jól érzem benne magam és illik a ruhámhoz. (néha olyat is, ami nem illik, ha ahhoz van kedvem.) Reggel pedig a hangulatomhoz választok bugyit, nem pedig arra gondolva, hogy lesz-e aki leszedi rólam.

Szeretném úgy nevelni a lányaimat, hogy ez utóbbi legyen a minta: legyenek öntudatosak és határozottak, és érezzék jól magukat a bőrükben. Tudjanak minden apró jó dolognak örülni, és ne várjanak mindig külső megerősítésre. Legyenek tisztában az értékeikkel és önállóan is meg tudjanak állni a lábukon. Ne függjenek a kapcsolataiktól, de tanulják meg, hogy azok működéséért is meg kell dolgozni.

Én néha ugyan belealszom a kapcsolataimba, leginkább a házasságomba, de alapvetően az is működik. Nem egymás ellen, hanem egymás mellett játszunk, jobb esetben egymásért, és még jobb, ha együtt. De minden részét meg kell tanulni értékelni. Időről- időre rájövök, hogy tudnék még szerelmes lenni a férjembe, csak egy kis idő kellene hozzá, amit együtt töltünk. Kapcsolatunkhoz pedig sok-sok türelem és energia.

Hát, nem tudom. Nem hiszem, hogy különleges lennék, de igazából soha nem is vágytam erre. Megelégszem a szerethető kategóriával. Csak ezt érezzem folyamatosan.