prológus

2010 március 17. | Szerző: szenilis |

Mihez kell nagyobb bátorság, felrúgni mindent, ami körülötted van, és kiszállni, vagy megtanulni jól érezni magad abban a szituációban, amit választottál, amiért küzdöttél?

Küzdeni kell a kapcsolatért, vagy elengedni, ha nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket? Engedni, vagy változtatni, esetleg megváltozni?

Az én véleményem szerint a mélypont az a hely, ahonnan fel kell tudni állni, és rendbe tenni a dolgokat, nem pedig felrúgni mindent és kiszállni. A kötődés, a kapcsolat maga nem elítélendő rossz dolog, hanem az, ami felé minden élőlény törekszik. De lehet, hogy az én készülékemben van a hiba, mert mostanában a környezetemben sorra mennek szét párok, akiket szeretek – ebből is látszik, hogy rossz térítő lennék.

Ezen merengtem, és arra jutottam, hogy nem tudom megoldani mások életét, és nem is vehetem magamra ennek a felelősségét. Örüljek annak, hogy az enyém rendben van.

Ekkor talált rám ez a vers:

Bárki is légy, aki most kezedben tartasz,

Egy apróság híján minden kárba vész,

Időben szólok, mielőtt jobban megismersz,

Én nem olyan vagyok, mint hitted, nagyon más.

 

Ki az a férfi, aki követőm lenne?

Ki indulna el szenvedélyeim nyomába?

 

Az út veszélyes – az eredmény bizonytalan, s lehet akár végzetes is;

Minden mást fel kellene adnod – bennem látva az egyetlen és igaz Istent,

Am még így is fárasztó lenne és soká tartana, hogy felfedezz,

Meg kellene tagadnod mindent, amit eddig az életről vallottál,

és mindenkit, aki nyugalmat adott;

Ezért inkább hagyj itt, ne vesződj tovább énvelem

–         Vedd le a kezed a vállamról,

Tegyél le, és indulj utadra.

 

Hirtelen minden megvilágosodott. Ez te vagy. Ez vagy te. A romantikus hős, a bátor, az őrült, akinek minden vagy fekete, vagy fehér. Aki megalkuvás nélkül kergeti a vágyait, a tökéletes létet. Aki mindent eldob, ha nem kaphatja meg azt és úgy, ahogyan akarja.

Ezzel szemben én maga vagyok a megalkuvás: középszerű és konformista. Aki talán még érzéketlen is, szeret jól élni de kerülni a konfliktusokat. Akinek a szürke is szín, sőt, sokkal több árnyalata is létezik, és alapvetően a kompromisszum számára a megoldás.

Nem tarthattam veled, és te voltál az, aki ezt hamarabb belátta. Mégis nekem fájt.

Ahogy mindig mondom: az élet kegyetlen. Számodra elkerülhetetlen a bukás, míg az én ösztönöm a túlélés felé visz. Te kergeted a boldogságot, én néha megélem.

Isten veled.